2023-10-19
Közkedvelt hagyománya óvodánknak a Tökfesztivál. A hagyományőrzés, hagyományápolás kiemelkedően fontos számunkra, és ezzel a programmal is egy régi néphagyományt kívántunk feleleveníteni.

Elmeséltük a kicsiknek és a nagyoknak is, hogy milyen régre nyúlik vissza a tökvicsori faragás Magyarországon. Ugyanis feljegyzések tanúsítják, hogy már őseink is igen jókedvvel faragtak tökvicsori figurákat ősszel a kukorica, illetve a tök betakarításának idején. Még ennél is régebbi legenda szerint egészen Salamon, Árpád-házi királyunk korába nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. Salamon a királyi udvarban folyamatosan terveket szőtt a trón visszaszerzésére, emiatt László királyunk biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta a cselszövőt. Az őröknek parancsba adta, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A különleges "fáklyák" azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: "fénylik, mint Salamon töke".
Csütörtökön nálunk is fénylett több, mint száz töklámpás. Szebbnél-szebb, kreatívabbnál-kreatívabb tökvicsorik színesítették udvarunkat, a szülők rendkívüli támogatásukat ezen a rendezvényen is megmutatták. A gyerekek izgatottan várták a közös programot, hiszen az óvónénik már jóval a Tökfesztivál előtti napokban számos programmal, tevékenységgel, mesével, verssel, kézműveskedéssel, zenével, tánccal igyekeztek az ünnep hangulatát megteremteni. A "Tök jó" vásáron, ahol – a szülők és a dolgozók által - felajánlott kézműves termékek megvásárlására volt lehetőség. Népzene mellett megnéztük a tököket, vásároltunk, közben sülttököt, gyümölcsfalatkákat, tökmagot majszoltunk. A népi játszószerekkel berendezett játszótéren, egész délután szabadon játszhattak a gyermekek.
A Föld napja alkalmából délelőtt, az óvodások számára szervezett programmal készültünk.
Tovább
A húsvétot megelőző hetekben az óvodában vidám, ünnepváró hangulat vette kezdetét.
Tovább
2026.03.19-én megrendezésre került óvodánkban a víz világnapi programunk, melyet minden évben nagyon várnak a gyermekek.
Tovább
Részletek megtekinthetőek a város és az óvoda honlapján
A fiúk májusfát állítanak a lányoknak.